Immo1 IGEN Zugló







Köszönjük figyelmét és bizalmát! 2013-ban nyitottuk meg ingatlanirodánkat a XIV. kerületben, a terület egyedüli Immo1-es irodájaként.




- Felhívjuk a kedves, magukra is vigyázó érdeklődők figyelmét, hogy a koronavírus mindannyiunk életében nagy változásokat hozott, de az élet nem áll meg.
Az álmainkat és terveinket nem szabad elengedni, csak a jelenlegi körülményekhez alkalmazkodva kell tovább haladnunk.
A jelenlegi helyzetben minden körülmény között betartjuk a szakemberek ajánlásait, lassítva ezzel a vírus terjedését, és megóvjuk Ügyfeleink és Kollégáink egészségét! -
#Vigyázzunk Egymásra!




  A hálózat teljes, több ezres kínálatával, az egész Budapesten már 17 irodával, várjuk, és szolgáljuk ki Önöket, de számunkra mégis a zuglói otthonunk,  lakásai, házai jelentenek a legtöbbet, hiszen csapatunk mindegyik tagja itt él, vagy itt élt ebben a zöldellő kerületben. Mindennap innen a kerületből indulunk el, a teljes Budapest és nyugodtan modhatom,  országos szinten is elért sikerek, élmények, a kemény munka után, álltalában itt is zárjuk le napunkat.




   Amikor eladásra kínálja otthonát, sokéves tapasztalatainkból, átélt érzéseinkből táplálkozva választjuk ki a sikeres, biztonságos értékesítés érdekében a legmegfelelőbb stratégiát, technikát, ami leginkább „testhezálló” az adott területi sajátosságokra.  Abban az esetben amikor Ön szerethető fészket választ családjának, vagy saját magának akkor az igényei pontos felmérése után választjuk ki közösen, Önnel a legapróbb részletekig együttműködve a kereséséhez, keresésükhöz leghozzáillőbb ingatlant.
Ugyan néhol szükségesek a kompromisszumok, de mindig tudjuk, hogy milyen irányba, melyik utcába induljunk majd el!




  Az irodában mindannyian a szakmában "vének" vagyunk, rengeteg sikeres értékesítési, és probléma megoldási tapasztalattal a hátuk mögött, de eredményeink frissen, fiatalon tartják a csapatot és ambícióinkat! Amennyiben hitelre is szüksége van, teljes körű és díjmentes hitelügyintézéssel, biztosításkötéssel áll rendelkezésére szakértő kollégánk.




 Mi nem foglalkozunk egyszerre tömeges mennyiségű ingatlannal, mert csak úgy lehet minőségi szolgáltatást nyújtani, ha napi kapcsolatban vagyunk az ügyfelekkel. 
Ha kíváncsi csapatunkra, kérjük, olvassa el üzletkötőinkre kattintva a személyes bemutatkozókat, illetve Ügyfeleink őszinte véleményét az elvégzett munkánkról!

További információ a 06 70 442 7070 -es számon,
vagy az admin.thokoly@immo1.hu email címre küldött önéletrajzodra, 72 órán belül személyes találkozót biztosítunk.




Tegyen próbára Ön is!
Gazdagodjon egy szép élménnyel, egy jó döntéssel!




Köszönettel,
Immo1 Thököly úti csapata

Ingatlanok száma: 33
Ingatlan kínálatunk
Budapest XIV. kerület
Kacsóh Pongrác úti lakótelep
Szobák
2 szoba
42 900 000 Ft
Budapest XIV. kerület
Alsórákos
Szobák
2 szoba
82 500 000 Ft
Budapest XI. kerület
Kelenföld
Szobák
5 szoba
159 000 000 Ft
Délegyháza
Szobák
5 szoba
79 900 000 Ft
Délegyháza
Szobák
5 szoba
79 900 000 Ft
Dunaharaszti
Szobák
4 szoba
109 900 000 Ft
Budapest XIV. kerület
Istvánmező
Szobák
3 szoba
69 900 000 Ft
Délegyháza
Szobák
3 szoba
59 900 000 Ft
Budapest VI. kerület
Belső-Terézváros
Szobák
1 + 1 (félszoba)
83 000 000 Ft
Budapest XIII. kerület
Vizafogó lakótelep
Szobák
2 + 1 (félszoba)
60 800 000 Ft
Budapest XV. kerület
Rákospalota
Szobák
2 + 1 (félszoba)
46 500 000 Ft
Budapest VII. kerület
Külső Erzsébetváros
Szobák
1 szoba
45 000 000 Ft
Budapest XIV. kerület
Alsórákos
Szobák
2 + 2 (félszoba)
76 000 000 Ft
Budapest I. kerület
Gellérthegy
Szobák
3 + 1 (félszoba)
69 700 000 Ft
Budapest XVIII. kerület
Szent Lőrinc-lakótelep
Szobák
2 szoba
39 900 000 Ft
Budapest III. kerület
Aranyhegy-Ürömhegy-Péterhegy
Szobák
3 szoba
189 000 000 Ft
Budapest III. kerület
Aranyhegy-Ürömhegy-Péterhegy
Szobák
4 szoba
189 000 000 Ft
Kisoroszi
Szobák
3 + 1 (félszoba)
71 990 000 Ft
Péteri
Szobák
3 szoba
58 500 000 Ft
Budapest XIX. kerület
Wekerletelep
Szobák
2 + 1 (félszoba)
54 900 000 Ft
Zebegény
Szobák
13 szoba
555 000 000 Ft
Budapest XV. kerület
Rákospalota
Szobák
2 500 000 000 Ft
Budapest XIV. kerület
Istvánmező
Szobák
2 szoba
220 000 Ft / hó
Budapest VII. kerület
Ligetváros
Szobák
2 + 1 (félszoba)
57 900 000 Ft
Budapest II. kerület
Rózsadomb
Szobák
1 szoba
41 900 000 Ft